Az Élet Menete az egykori deportáltak útvonalán Szatmárnémetiben

Hetven évvel ezelőtt, 1944 május 28-án indult az első vonat Szatmárnémetiből az auschwitz-birkenaui haláltáborba, a vagonokban több ezer ártatlan zsidóval. Szerdán erre a tragikus eseményre emlékeztek Szatmárnémetiben a zsidó hitközség tagjai. Az esemény keretein belül három emléktáblát avattak, az Élet Menete pedig végigkövette a deportált zsidók útját a gettótól a vasútállomásig.

A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Szatmárnémeti Zsidó Hitközség, valamint az Elie Wiesel Román Nemzeti Holokausztkutató Intézet által megszervezett megemlékezés első helyszíne a Várdomb utcai zsinagóga udvarán álló emlékmű volt. Miután a rabbik elmondták imáikat, Dan Ben-Eliezer, Izrael bukaresti nagykövetének üzenetét tolmácsolta Shelley Hagler Livne. A nagykövetség munkatársa kiemelte, a holokauszt egyetemes lecke és figyelmeztetés volt az emberiség számára. Hogy ne ismétlődhessen meg, folyamatosan harcolnunk kell a rasszizmus, a xenofóbia, a nacionalizmus és az antiszemitizmus ellen. „Izrael a demokrácia szigete a közel-keleten, egyben a diszkrimináció elleni harc egyik éllovasa", fogalmazott Shelly Hagler Livne.

Aurel Vainer, a romániai zsidók parlamenti képviselője említést tett arról az országos programról, melynek keretein belül összesen 13 erdélyi városban emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól. Azon meggyőződésének adott hangot, mely szerint az emberi szolidaritás a számos megpróbáltatás ellenére sem halt ki. Példa erre, mondta, hogy az itt jelen lévő emlékezők nagy többsége nem zsidó. Nem tűnt el azonban az antiszemitizmus sem, jelentette ki, emlékeztetve arra az esetre, hogy a Ploiesti-i zsinagógát a közelmúltban kövekkel dobálták meg. „Harcolnunk kell minden szélsőséges megnyilvánulás ellen, legyen az jobb vagy baloldali", fogalmazott a parlamenti képviselő, hozzátéve: a szatmárnémeti önkormányzat vezetőinek meg kellene fontolniuk egy olyan műemlék felállításának lehetőségét, amely méltó emléket állítana a meghurcolt zsidóknak, egyszersmind méltó helyszíne lehetne a hasonló megemlékezéseknek.

A helyi hitközség tagjai mellett az eseményen képviseltették magukat a bihari, a szilágysági, a debreceni és a brassói hitközségek is. Utóbbi elnöke, Roth Tibor Szatmárról származott el a barcasági városba. Elcsukló hangon mondta, hogy úgy az ő, mint a felesége családját Szatmárról hurcolták el. „Egykor Szatmárnémeti lakosságának egyharmada volt zsidó. Elhurcolásuk után olyan űr keletkezett, amelyet azóta sem lehetett betölteni. Az utolsó túlélők a deportálások idején 14-15 évesek voltak. A fiatalabbaknak esélyük sem volt a túléléshez. Sorainkban is van egy-két túlélő, mint amilyen Steinberger néni. Utánunk azonban már csak a műemlékek maradnak", mondta románul, majd beszédét két magyar szóval zárta: Soha többé!

Décsei Miklós, a helyi hitközség vezetője is felelevenítette, hogy felesége családja is a deportálások áldozatává vált. „Ezért is morális kötelességünk nem csak az emlékezés, de az emlékeztetés is", mondta.

Szatmárnémeti immár egyetlen zsinagógájától az emlékező tömeg a Hám János utcára vonult. Az egykori Bem József utcán állt a 2007-es összeomlásáig a Machzike Hatorah zsinagóga. Hetven éve ebben a zsinagógában imádkoztak utoljára a mögötte lévő gettóba összezsúfolt, majd onnan elhurcolt zsidók. Az egykori templom helyén emléktáblát avattak, előtte pedig az Izraelben élő Deutsch Heim Juda rabbi elevenítette fel tört magyarsággal szatmárnémeti gyerekkorának emlékeit.

Az Élet Menete, soraiban többek között Riedl Rudolf megyei tanácsi alelnökkel, Altfatter Tamás alprefektussal és Kiss József református lelkésszel, szatmárnémeti városi tanácsossal, innen végigkövette a zsidók 70 évvel ezelőtti halálútját: Nagypiac, Transilvania sugárút, a batizi úti zsidó temető majd a vasútállomás. A temetőben, illetve a vasútállomásnál is emléktáblát avattak.

A megemlékezés folytatásaként délután „SOA Szatmár - 1944" címmel nyílt kiállítás a Várdomb utcai (Nagy) zsinagógában, majd ugyanott emlékkoncert zárta a megemlékezést André Zweig izraeli kántor közreműködésével.

A második világháború derekán, 1944 májusa és júniusa között 18.863 zsidót deportáltak Szatmárnémetiből és környékéről. A számot azért lehet ilyen pontosan tudni, mert Kassán, ahol a németek átvették a szerencsétleneket, két személy, élete kockáztatásával, megszámolta őket - ha már a nevüket nem írta fel senki. Az 1941-es népszámlálás szerint Szatmárnémetinek akkor 52.000 lakosa volt, a deportálásokkal tehát a város lakosságának közel harmadát veszítette el.

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint napjainkban Szatmár megyében alig 36 (!) zsidó él. Közülük 28 Szatmárnémetiben...